Amit a nagymamámtól tanultam...

Imrik Tünde 2022. 11. 09. 08:38 Kommentek ( 0 )

Pár évvel ezelőtt mikor nagymamám étkezőasztalánál ültem, büszkén mesélte, hogy ez az asztal már 100 éves… ennél az asztalnál írta a leckét, mikor gyermek volt. Rámutatott egy fiókos szekrényre is, ahol akkoriban a könyveit tartotta… s ezzel együtt elmesélt egy szomorú történetet…

Nagymamám 7 évesen látta utoljára apukáját, akit nagyon szeretett, édesanyjának pedig fel kellett mennie a városba pénzt keresni, ezért a nagymamája nevelte őt…

Nagymamája nagyon szigorú asszony volt. Tudta, hogy mamám nagyon szeret tanulni, ezért elzárta a fiókos szekrénybe a könyveit, miközben ezt mondogatta:

„Te menj csak ki a földekre, a tanulás az uraknak való, nem neked…”

Nagymamám szeretett a földeken dolgozni, mert nagyon jól érezte magát a többi gyerekkel, s mivel otthon alig tanulhatott, ezért az iskolában igyekezett mindent megjegyezni. Mindezek ellenére olyan jó tanuló volt, hogy ösztöndíjjal bejutott a középiskolába.

Az iskolát azonban hamar abbahagyta, azt érezte nem odavaló. A városi lányok szép ruhában voltak, kényelmetlenül érezte magát szegényes öltözékében. Elment inkább pénzt keresni, hogy segítsen a családjának.

Az álma, hogy tanító néni legyen szertefoszlott. Nagyon sajnáltam ezt, hiszen ő az egyik legokosabb nő, akit ismerek, és csodálatos nagymama. A világ sokkal jobb lenne most, ha hitt volna magában, és beteljesíti az álmait… rengeteg gyermeknek segíthetett volna.

Én változó tanuló voltam, hol jó, hol rossz. Mikor végeztem a szakiskolával, minden vágyam az volt, hogy leérettségizzek, még akkor is, ha akkor épp nem voltam olyan jó tanuló.

Közben hallgattam az osztálytársaimat… ”hogy akarsz Te leérettségizni… ilyen rossz eredményekkel…”? Inkább sajnálattal néztek rám, és a legtöbben nem hittek bennem.

Én viszont ragaszkodtam az álmaimhoz, bennem volt nagymamám példája… a sok jó eredmény is, azok az időszakok…mikor nagyon jó tanuló voltam, és a tanáraim bíztatása...

Bár sokszor elbizonytalanodtam, a hitem sokkal erősebb volt… ott lebegett lelki szemeim előtt a bizonyítványom… amit két évvel később a kezemben tarthattam. Nagyon jó eredménnyel leérettségiztem, később le is diplomáztam, és a mai napig tanulok…

Nagymamám bár az iskolai rendszer szerint nem lett tanító, de a való életben mégis az. Megtanította nekem, mi történik, ha nem hiszek magamban, azt is megtanította, hogy ne hallgassak másokra, hiszen senki sem ismerhet engem annyira, mint én saját magam… Senki sem tudhatja, mire vagyok képes…mik az álmaim…és mit teszek értük…

Nem tudatosan tanított, csak a példáján keresztül… láttam mit szeretett volna, és azt is láttam milyen szomorú volt, hogy nem teljesedhetett be amire született.

Ne hagyd, hogy letörjenek mások, hogy bizonytalanságot keltsenek benned! Csak azokra hallgass, akik bíztatnak, akik tudják miről beszélsz, mert maguk is megtapasztalták! S ha nincs ilyen példa előtted, csak gondolj a Nagymamámra… Ő így tanít!