A piacon vettem egy kisebb kelkáposztát. Ritkán veszünk, engem nem zavar kissé kesernyés íze, de a gyerekeknek nem a kedvence, így nem készítettem sokat. :) Mivel tudom, hogy milyen sok vitamint tartalmaz, sokkal nagyobb élvezettel ettem, s bár még maradt másnapra, reggelire tökéletes volt. :)
*******
Hozzávalók:
(1 – 2 fő részére)
- 1 kisebb fej kelkáposzta
- 1 db közepes méretű burgonya
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb hagyma
- fél alma
- zsiradék (pl. libazsír)
- tejszín
- petrezselyem
- ételízesítő
- só
- bors
- pirospaprika
- köménymag
- víz
Elkészítése:
Az apróra vágott hagymát zsiradékon elkezdtem pirítani, majd rádobtam a fokhagymát, a kockára vágott krumplit, és a felaprított káposztát (néhány szeletet félretettem). Sóztam, borsoztam, kicsit pirítottam még, majd szórtam rá köménymagot, és kevés pirospaprikát is. Felöntöttem annyi vízzel, ami bőven ellepte. Beledobtam a felkockázott almát, néhány szál petrezselymet, egy kis ételízesítőt, és addig főztem, míg a krumpli megpuhult. Ekkor beletettem a maradék káposztát és a tejszínt, majd végül leturmixoltam.
Tálalható párolt kelkáposztával, pirított kenyérkockával, vagy bármilyen feltéttel, amit szeretünk. Én reszelt füstölt sajtot, apróra vágott petrezselymet, és zöldségchipset morzsoltam rá. :)
*******
Megjegyzés: az egész káposztát is megfőzhetjük, de én azért adtam hozzá nyers kelkáposztát, mert szerettem volna egy kis frissességet csempészni a levesembe. :) Most először próbáltam, de nem utoljára. :)
Reggel nyers kelkáposztát is leturmixolhatunk, igazi vitaminbomba. Tehetünk mellé almát, banánt, barackot is, hogy kellemesebb legyen az íze.
*******
A teljesség igénye nélkül néhány szó a hozzávalókról:
Kelkáposzta
A kelkáposzta a keresztesvirágúak családjába tartozik. Ásványi anyag tartalma nagyon magas, a szervezet remekül tudja hasznosítani a magnéziumot és a kálciumot együttesen. Gazdag vitamintartalma miatt immunerősítő, daganatmegelőző, és gyulladásgátló hatással is rendelkezik. 100 százalékban fedezi egy átlagos ember napi A- és C-vitamin szükségletét. Található még benne B1-, B2- és E-vitamin is, továbbá kálium, és vas. Védi a szívet, szabályozza a vérnyomást, erősíti a csontokat, és jótékony hatással van az idegrendszerre.
Fokhagyma
A fokhagymának magas a nitrogén és a foszfortartalma, de ezen kívül kálium, kalcium és magnézium is található benne. Tartalmaz még A, B, C, és E-vitamint is. Antioxidáns tartalmának köszönhetően csökkenti a rákos megbetegedések kialakulásának esélyét. Immunerősítő, védi a szívet, csökkenti a vérnyomást, vírus, és baktériumölő, tisztít, és még az emésztésre is jó hatással van.
*******
Ha tetszett a bejegyzésem, megköszönöm, ha megosztod.
Facebook oldalamhoz itt csatlakozhatsz, de követhetsz a pinteresten és az instagramon is.
Érdeklelhetnek még a következő bejegyzések is:
Természetes vírusölők a konyhában
15 cuki ötlet, hogyan díszítsd a húsvéti tojást
Gyümölcsös, chiamagos zabkása reggelire
A vad áfonya olyan a májnak, mint az anyatej az újszülöttnek
Köszönöm, hogy benéztél!
Szeretettel:
Tündi
Utoljára kommentelt bejegyzések